Nemzeti zarándokhely Gyimesbükkön
Panoráma > Budakeszi
2010-06-16
A csíksomlyói búcsú másnapján minden eddiginél nagyobb létszámú, hetven-százezer közöttire becsült zarándok kereste fel a Budakeszitől 800 kilométerre keletre, a Gyimesi-szorosban sokáig Csipkerózsika álmát alvó Gyimesbükköt, amely a lelkes helybéliek, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és több száz adományozója három éve tartó, látványos eredményt hozó, közös munkájának köszönhetően mára, Csíksomlyó mellett, a második legnagyobb nemzeti zarándokhellyé nemesedett.
A képgaléria a gyimesbükki eseményekről ide kattintva elérhető!
2008. pünkösd vasárnapjára az egy évvel korábban turistaként Erdély és Moldva határára látogató, Bánkuti Ákos vezette budakesziek - Herein Gyula merész ötletét felkarolva - felújították a történelmi Magyarország legkeletibb vasúti őrházát az ezeréves határon. S amikor az avatási ünnepségre hatvannégy év után az őrház mellé gördült a magyar koronás címeres mozdony is, szem nem maradt szárazon. Azóta elképzelhetetlen az ott élők és az anyaországiak számára, hogy ne legyen minden évben egy kicsinyke változás, egy újabb apró lépés, mely történelmet formálhat. 2009-ben az őrház melletti Rákóczi-vár kitisztogatása és a Gyimes-völgy első római katolikus templomának, a kontumáci kápolnának a felújítása történt meg. Idén a sok harcot átélt vidék katonai áldozatainak állítottak emléket.
Eddig a történelemben nem volt olyan évszázad, amikor a határvédők vére ne áztatta volna e szoros bérceit, de igaz ez a Kárpátok többi szorosára is. Ha nem így tettek volna, sárba tiporták volna őseik emlékét, kioltva a tüzet abból a szellemi és erkölcsi kötelességtudatból, amiben évszázadok óta átöröklődött a kitartás, a megmaradás minden ereje, és ami még generációkat kell, hogy vezessen, reméljük soha többé fegyverrel a kézben, hanem kultúrával, szellemi építkezéssel. – fogalmazta meg a hely jelentőségét Nagy József hadtörténész, a katonai emlékhely avatási ünnepségének szónoka.
Salamon József, Gyimesbükk plébánosa, aki összefogta az egyházi területen zajló munkálatokat, köszönetét fejezte ki a gyimesieknek, akik a sötétség leplét segítettek levenni a Gyimes-völgy környéki hegyeket borító, jeltelen sírokban nyugvó, sok szenvedő katona fölül, akik vérüket áldozták hazájukért. Akiknek nem jutott szemfedő, nem jelölte sírjukat kereszt, nem állt ott mellettük imádkozva hitves vagy szülő. Egyedül maradtak, és sokuknak a temetésére csak haláluk után majdnem egy évvel kerülhetett sor. Sírjaik legyenek szent helyek számunkra, amelyek nem csak az emberi kegyetlenséget, békétlenséget és azok áldozatait juttatja eszünkben, hanem felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére.
.jpg){kind=logo}
A kontumáci kápolna előtti romokon a Gyimesbükk környéki harcokban elesett háborús hősökért és áldozatokért állított emlékhelyen több mint ötszáz elesett, eltűnt katona neve szerepel. A gyimesbükkiek és a Budakeszi Kultúra Alapítvány közös csapata a helybéliek emlékezetében és a levélári térképeken fellelt katonai sírok közül ezen a tavaszon, első lépésként húszat, kereszttel jelölt meg. Salamon József külön köszönetet mondott a Budakeszi Kultúra Alapítvány tagjainak, Bánkuti Ákosnak, Herein Gyulának, Herein Istvánnak és Koós Hutás Katalinnak - akik Gyimesbükk barátai immár -, amiért segítettek a katonasírok levéltári anyagainak felkutatásában, a keresztek felállításában, a helyszínek és a keresztállítás fényképekkel és filmfelvételekkel való dokumentálásában, a katonasírok történetének és GPS-koordinátáinak összegyűjtésében egy általuk kiadott térképen.
Amikor rendbe szeretnénk tenni egy helyet, mindig a szélén kezdjük a munkát – utalt Gyimesbükk szimbolikus jelentőségére Herein Gyula, aki óriási szerepet vállalt a katonai emlékhely kialakításához a több mint kétmillió forint összegyűjtésében. Hároméves gyimesi tevékenységünk első pillanatától érzem, hogy mi csak részesei, eszközei vagyunk ennek a „felülről irányított és segített” csodának. 
Nem lehet véletlen, hogy az esős-borús Gyimes-völgyben pünkösd vasárnapján mindig szikrázó napsütésre virradunk. A Kárpát-medence olyan, mint egy társadalom: nagyon lassan mozdul meg. Tevékenységünk három éve alatt azonban évről-évre olyan nagyságrendekkel nő az ide látogatók száma nem csak az anyaországból és Erdélyből, de Kárpátaljáról, a Felvidékről, a Délvidékről, sőt az Európán kívüli kontinensekről is, hogy azt mi magunk is alig hisszük el. 
Nagy öröm számomra, hogy azok a veteránok, akik részt vettek az ottani harcokban, még megélhették és részt is vettek az emlékhely felavatásán. Egyben köszönetet szeretnék mondani a helyi hatóságoknak, hogy évről évre lehetővé teszik és felügyelik ezt a számunkra igen fontos eseményt. A helyi rendőrségnek, akik idén ötszáz fővel, további ötszázat készenlétben tartva igyekeztek kezelni azt a közlekedési helyzetet, ami egy ilyen létszámú zarándoklatnál óhatatlanul
kialakul.
Mindig lenyűgöz ennek a tájnak, a Keleti-Kárpátok bérceinek, völgyeinek látványa – emlékezett vissza Herein István az idén tavasszal szervezett akció élményeire. Számomra felejthetetlen marad a keresztállítás hangulata. Az a békesség, méltóság, ahogy a felállított keresztek egyszerre mutatnak a múltba és a jövőbe és 
a négy quaddal, terepjáróval, baltával, fűrésszel és a keresztekkel felszerelkezett csapat céltudatossága, szorgalma, fáradhatatlansága az újabb és újabb helyek felkutatásában, a lövészárkokkal szabdalt hegygerincekre vezető régi hadi utak kitisztogatásában. Egyik hegyre fel, a másikról le: Áldomás, Lókút, Pipás, Apa-havas, Hegyes-havas, Bilibók-tető, Sánc-pataka, Buha-száda, Mihály szállása, Felső-Szalatna, Tar-havas.
A magyar birodalomnak e ma is magyarok lakta vidéke mindig a hadak útja volt. – tekint vissza Bánkuti Ákos, a Budakeszi Kultúra Alapítvány kuratóriumának tagja. Évszázadokon át török- és tatárbetörések pusztítottak itt. A XX. században az I. és a II. világháború harcai hagytak nyomot az ezeréves határ szorosaiban és hágóin. A hegygerincek lövészárkokkal, tankállásokkal bordázottak, melyek révén az ezeréves határ vonala pontosan nyomon követhető. A Békás-szoros, a Gyimesi-szoros, az Úz-völgye, az Ojtozi-szoros határvidékén több ezer ember esett el a harcokban. 
A golyózáporban néha csak arra volt lehetőség és idő, hogy a lövészárokba fektessék a halottakat és egy kis földet terítsenek rájuk. Ezeken a helyeken sokszor még ma is csontokat mos ki az eső. A helybéliek még tudják, hol maradtak temetetlen holttestek, jelöletlen tömegsírok. Amikor Holló József altábornagytól, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójától megtudta az alapítvány és rajtuk keresztül a gyimesbükkiek, hogy tavaly ősszel Magyarország hadisír gondozási egyezményt írt alá Romániával, a hír nagy lökést adott az eseményeknek. 
A gyimesbükkiek rövid idő alatt több mint háromszáz elesett katonának a nevét nyomozták ki, tömegsíroknak a helyére derült fény a helybéliek emlékezetéből, akik évtizedeken át őrizték ezeket a titkokat, de beszélni nem mertek róla. Az utolsó pillanat ezeket a nyomokat felderíteni, hiszen még élnek olyanok, akik a harcokban maguk is részt vettek. A szovjet és román elesetteknek a szorosban már állítottak emléket a vasúti őrházzal szemben, a Tatros túloldalán, de a magyar áldozatoknak eddig nem volt helye, ahol egy fohász elhangozhatott volna értük. 
Azok az emberek, akik a magyarságuk miatt egyfajta nyomás alatt élnek, fontos, hogy segítséget kapjanak - jelképekben, eszmei támogatásban, vagy abban, hogy a Kárpát-medence figyelmét érzik -, hogy ha választani kényszerülnek, a magyarságuk mellett döntsenek, és ne a feladás felé sodródjanak. Akkor talán egy kicsit könnyebb nekik egy másik országban, az ezeréves határon, magyarnak maradni.
És ez az a pont, ahol a határon innen és túl élő magyarság összeér. 
Görbe Vilmos, Gyimesbükk polgármestere május 23-án délután a vasúti őrháznál a zarándokokat köszöntő beszédében ezt így fogalmazta meg:
A farkas járta, medve járta rengetegben szél cibálta magányos fenyő dacosan kapaszkodik a kemény sziklába, de csúcsa eléri a fellegeket. Az égre nézve ragaszkodón köti magát egy gerinces tájhoz, amely nem csak tartást kölcsönzött, de a csodateremtésben is esélyt adott. S a megteremtett csoda az, amit most itt látunk: az egykor magányos, komor fenyő nincs már egyedül! 
Ezzel a biztató érzéssel és a csángó ember tiszta, őszinte ragaszkodásával köszöntök most mindenkit, aki elzarándokolt a csodateremtés színhelyére. Csendesen, de erősen és ünnepélyesen érezzük, hogy tartozunk valahová. Ez az együvé tartozás erőt ad a helytálláshoz, a csodás tettekhez, az új világ építéséhez. Ezért könyörgünk az Úrhoz Wass Albert szavaival:
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött…
… Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...
Koós Hutás Katalin
Fotók: Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Herein István, Koós Hutás Katalin
Kapcsolódó cikkek:
Pünkösdvasrnapi program Gyimesbükkön - 2009. május 31. - 2009-05-28
Találkozások Gyimesbükkön - 2009-09-12
