.

2020. May 28. Thursday, Emil,Csanád napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria

Belépés a fórumba


Esély az engedelmességre

Budakeszi > Közélet
2020-03-25
264 olvasás

A mostani járványhelyzetben Filó Kristóf budakeszi plébános biztató szavait olvashatjuk a többgyermekes fiatal édesanya, Szendéné Kiss Nóra alapította MiDió honlapján, amely létrejöttét egykor diósdi-érdligeti plébánosként Kristóf atya is támogatta. Ferenc pápa felhívását is közöljük a mai világméretű imára.

A magyar ember jellemzője, hogy mindenhez ért. Az orvostudományhoz is. És mindenkinek megvannak a maga elképzelései, és szentül meg van győződve róla, hogy az az igazság. Semmit nem tudunk a vírusról. A tudósok se tudnak semmit sem. Hát akkor engedtessék meg, hogy Mari néni meg Józsi bácsi se tud róla semmit… Csak beszél.

Az alázatosság éppen az, hogy ezen a téren visszafogjuk magunkat. És elfogadjuk azt, amit a nálunk okosabbak mondanak. Amit azok az emberek mondanak, akiknek az élethivatásuk az egészség védelme. Ők azt mondják, hogy meg lehet védeni az egészségünket, ha betartunk bizonyos szabályokat. Ha otthon maradunk.

Ez nem olyan, hogy énrólam szól, hogy megvédem az egészségem. Ez a közösségről szól: megvédjük a MI egészségünket. Tehát én is felelős vagyok, hogy nem mászkálok ide-oda. Nem csinálok olyasmit, amit kérnek, hogy ne tegyem.

Esélyt kaptunk egy erényre. Az engedelmességre. Most ezt kell tehát gyakorolnunk. Ez egy elfelejtett erény, mert manapság már a kisgyerekeket se nagyon tanítják meg engedelmeskedni, mindenki azt csinál, amit akar. És mindenki úgy csinál mindent, ahogyan akar. Tévesen azt hisszük, hogy ez a szabadság. Pedig ez nem más, mint totális, százszázalékos önzés.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

forrás: Magyar Kurír

Ferenc pápa felhívása, mellyel a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényhez fordult:

"Kedves testvérek!
Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség vezetőjét, valamint a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényt, hogy imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez, és mondjuk el egyszerre azt az imát, amelyet Urunk, Jézus tanított nekünk. Kérek tehát mindenkit, hogy egyrészt mindennap többször is imádkozza el a miatyánkot, március 25-én, szerdán délben viszont közösen, mindnyájan együtt imádkozzuk. Azon a napon, amikor sok keresztény arra emlékezik, hogy Szűz Mária hírt kap az Ige megtestesüléséről (Gyümölcsoltó Boldogasszony), az Úr hallgassa meg összes tanítványa egy lélekkel mondott imáját, kik a feltámadt Krisztus győzelmének megünneplésére készülnek."

Csatlakozzunk a világméretű közös imádsághoz március 25-én, szerdán 12 órakor!

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC