Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Elhunyt Kis Csongor Áronné

Közélet > Budakeszi

2023-08-03


KissCsongorAronne.jpg"Fájdalommal, de az örök élet bizonyságával a szívünkben tudatjuk, hogy Kis Csongor Áronné Gyulai Ilona, a Budakeszi Népdalkör alapító vezetője hosszú súlyos betegség után 2023. július 26-án, 74 éves korában hazatért Teremtőjéhez. Temetése 2023. augusztus 17-én 15 órakor lesz Gödön a Nemeskéri úti temető ravatalozójából a református egyház szertartása szerint.



KissCsongorAronne.jpgBúcsúznak férje, fiai, unokái, menyei, testvére és családja, nászasszonyai és családjuk, sógora, sógórnői, tanítványai, barátai, a kiterjedt rokonsága, a Budakeszi Népdalkör és a Vass Lajos Népzenei Szövetség. Levelezési cím: kiscsongor@palastiweb.hu"

Kis Csongor Áronné Ilus 1987-ben hozta létre a Budakeszi Népdalkört a településen működő óvodák óvónőiből azzal a céllal, hogy 3-7 éves gyermekek magyar népzene iránti érdeklődését felkeltse,és életük döntő szakaszában megalapozza. Ehhez a vállalásához haláláig hő maradt, s számos közéleti feladata mellett, még Budakesziről Vácra költözve is sikerrel vezette a kórust, amely mára már férfitagokkal is kiegészült és hangszeres kíséretük is van.

A Budakeszi Népdalkör

Kapcsolódó cikkünk: Huszonöt éves a Budakeszi Népdalkör - 2012-08-31


Vissza