Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Budajenő, Budaörs és Budakeszi templomai is megújultak

Közélet > Budakeszi,Budajenő,Budaörs

2023-04-25


A kereszténységünk fennmaradásunkat szolgálja, azért azt bátran fel kell vállalnunk - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára árpilis 23-án Véménden. "Csak az utóbbi öt-hat évben többek közt Budakeszi, Budajenő, Budakalász, Piliscsaba, Budaörs, Rátka és Tevel templomai újultak meg a németek kezdeményezésére - mondta.



Soltész Miklós a jelentős német nemzetiségi közösséggel rendelkező település kormányzati támogatással felújított római katolikus templomában rendezett szentmise előtt arról beszélt, hogy míg Nyugat-Európában - így Németországban - keresztény templomokat rombolnak le, vagy változtatják meg az épületek funkcióját, Magyarországon felújítják ezeket, sőt, újakat építenek a német nemzetiségek kezdeményezésére. Közölte: a kereszténységet érő negatív folyamatokat, a kereszténység ellen elkövetett bűnöket látni kell, s fel kell vállalni azt a feladatot, amely nem a rombolásról, hanem az építésről szól. Azt az utat kell választani, amit egyházainkkal, püspökeinkkel, papjainkkal, hitoktatóinkkal és a hívekkel közösen felvállaltunk. Ez pedig arról szól hogy nem romboljuk le, nem alakítjuk át templomainkat, hanem megőrizzük, megtartjuk azokat, sőt, ha tudunk, újakat építünk - mondta Soltész Miklós a Baranyai keleti határán fekvő községben.

Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy a véméndi templom is a német nemzetiség erőfeszítéseinek köszönhetően újulhatott meg, s a közösség országosan kiemelkedik az egyházi értékek megóvásában. Csak az utóbbi öt-hat évben - egyebek mellett - Budakeszi, Budakalász, Piliscsaba, Budajenő, Budaörs, Rátka és Tevel templomai újultak meg a németek kezdeményezésére - mondta. A politikus beszédében arra biztatott mindenkit, hogy merje felvállalni kereszténységét még akkor is, ha ezért bántják, mert vélekedése szerint a nemzet fennmaradása egyebek mellett annak is annak köszönhető, hogy a történelemben az emberek fel merték vállalni hitüket, keresztény mivoltukat.

Soltész Miklós kitért arra, hogy néhány nap múlva a katolikus egyházfő Magyarországra látogat, kiemelve, hogy "a pápa korábban még nem tett olyat, hogy egy országba kétszer is elmegy". Ez részben annak is köszönhető, hogy megérezte: a magyarországi magyarok és nemzetiségiek, katolikusok és más felekezetűek a kereszténységből fakadó értékeket fontosnak tartják - vélekedett az államtitkár.

Az épület felújított tetőszerkezetének megáldását és az ünnepi beszédeket követően a Szent Mihályról elnevezett templomban Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke celebrált szentmisét.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia. (MTI)


Vissza