Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Egy sokoldalú művészre emlékeztek…

Ki-kicsoda > Budakeszi

2011-09-06


Augusztus elején programsorozat keretében emlékezett meg Budakeszi egykori kántortanítója, Szendeff Kristóf halálának 30. évfordulójáról.

Szendeff Kristóf, azaz Stofi, ahogy barátai hívták, 1919-ben Tolnán született. 1940-ben jött Budakeszire kántortanítónak. 1957-ig vezette a Budakeszi KIOSZ férfikarát, majd 1958-tól egészen haláláig a római katolikus templom énekkarát. Pályája során elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, 1944-ben karnagyi, később középiskolai zenetanári diplomát is szerzett. A zene és a zeneszerzés mellett képzőművészettel is foglalkozott. Már gyermekkorától kezdve édesapja tanítgatta őt és testvéreit a festés, rajzolás fortélyaira.

Festményeit biai Simon István keramikus-festő elemzéséből ismerhettük meg. Akvarelljei főként tájképeket ábrázolnak, s a környező erdők részleteit, a gombaszedések emlékeit őrzik. Más képei a tasizmus, azaz foltfestés jegyeit viselik magukon, amelyek varázsát az eljárásra jellemző esetlegesség adja. 1982-ben már volt Budakeszin egy, az akkori vezetés nemtetszését kiváltó festménykiállítása Karinthy Frigyes mintájára Így festetek ti címmel, ahol a XIX. és a XX. század híres és hírhedt festőit figurázta ki.

A Budakeszi Hagyományőrző kör és a Német Önkormányzat szervezésében augusztus 4-én egy emlékkiállítással, 6-án délután a budakeszi római katolikus templomban megtartott emlékkoncerttel emlékeztek Szendeff Kristófra, melyeknek egyik különlegessége volt, hogy a Budakeszi Hagyományőrző Kör Asszonykórusa a hajdani templomi énekkarral együtt lépett föl. Az emlékkoncerten Baróti István orgonaművész, Szabó Lőrinc kántor, a Baráz József vezette Stella Kórus és a Törökbálinti Kamarakórus közreműködött.

A kiállítást Bohn István, Budakeszi egykori plébánosa nyitotta meg. Szavait idézve: „mindannyiunk számára példa lehet Szendeff Kristóf személye, s törekednünk kell arra, hogy a magunk módján olyan közösségépítő emberekké váljunk, mint amilyen ő volt.” Az őt méltatók szavaival élve képein, zenéjén keresztül a valóság igazi szépségéhez akar elvezetni, a művészet nyelvén az örök Isteni valóságot tudta kifejezni.

Pataki Sára

Képriport honlapunk képgalériájában


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg