Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Kompánia Európa-szerte

Kultúra > Budakeszi

2009-09-09


Az idén tízéves Kompánia Színházi Társulat eseménydús nyár után itthon kezdi az évadot. Már dolgoznak következő bemutatón: Háy János Marlon és Marionján. Addig is: Karnevál-Lakodalom (Szkéné, október 31.) és Senkiföldje (Szkéné, november 5. és 6.).

Prágába vették először útjukat, ahol a 11. Apostrof  Nemzetközi Független és Amatőr Színházi Fesztiválon a Shakespeare:Szentivánéji álmon alapuló Karnevál-Lakodalom című előadásukkal léptek fel. A környező országok mellett képviselte magát többek között Brazília, Szíria, Oroszország, Olaszország, Korea.

Ezt követően egy másik hangulatos városban jelentek meg, hazai pályán: a Gyulai Shakespeare Fesztiválon. Az érdeklődő gyulaiak és a turisták július 5-én láthatták az Othello kommentárok című táncelőadást, amit végül álló tapsvihar köszöntött. Az előadásban és az azt követő Angara (a Kompánia színész-zenekara) koncerten fellépett a világhírű szaxofonos: Csepregi Gyula is.

Szlovénia egyik kikötőjében: Koperben munkálkodtak tovább a tagok július 6. és12. között. Hátrányos helyzetű (pl.: árva, halláskárosult) gyerekek számára tartottak tréninget, a drámapedagógia eszközeit felhasználva. A nemzetközi (szlovén, görög, mexikói, thai és zambiai) projekt az idén még folytatódik: a Kompánia a zambiai tanárokat látja vendégül, a társulatot meg a thaiföldiek várják novemberben.

A tenger után más hadiszállás következett: a Zsámbéki Színházi Bázis, az egykori rakétakilövő állomás. Itt dolgozott július 13-tól augusztus 16-ig a Senkiföldje projekten egy lengyel rendező, magyar, cseh és szlovák színészek, dramaturgok és képzőművészek. A szélsőséggel foglalkozó program szintén nem ért véget. A született előadást november 5-én és 6-án lehet megtekinteni a Szkéné Színházban.

Ismét Szlovénia következett, de most ®ièkán, egy 13. századi kolostorban dolgoztak tovább a kompániások és a képzőművészek (Heppes Miklós, Lukács Máté, Börcsök Anna) augusztus 17-tól 23-ig. A VII. Összművészeti Fesztiválon fellépett az Angara Busy Gábor gitároktatóval kiegészülve és előadták a Rómeó és Júlia című előadásukat.

Szlovéniából egyből indultak Monacoba, a 14. Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztiválra. A négyévente ismétlődő rendezvényt a Studio de Monaco és az Organizing Committee szervezi több mint 50 éve. A társulat két nap (augusztus 25-26.) lépett fel és aratott nagy sikert a Rómeó és Júliával. Több meghívást is kaptak különböző országoktól.

A hosszú vándorút után újra itthon van a Kompánia… és már dolgozik is következő bemutatóján: Háy János Marlon és Marionján. Addig is: Karnevál-Lakodalom (Szkéné, október 31.) és Senkiföldje (Szkéné, november 5. és 6.)!

alfan

 

Salamon László fotóriportja a 10. születésnapját ünneplő Kompániáról:
Angara-koncert és Táltosjáték jutalomelőadás

 További információk: www.kompaniastudio.eu, www.thenomansland.eu, www.szkene.hu )


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg